aksd home mail
Keresés:

hasznos információkat talál a Debreceni Köztemető weboldalán

Közvéleménykutatás

Ön szelektáltan gyűjti a hulladékot?
Igen, mindent, amit ki tudok vinni a szelektív szigetre
Nem, úgyis egybe gyűjtik
Néha szelektálok
Soha, nem foglalkozom vele
Név:
E-mail:

Csigusz már (majdnem) startra kész

2010.08.23 | Virágkarnevál 2010.
Debrecen – A készülő virágkocsikon már egész tekintélyes mennyiségű virág díszeleg. 19-én várható a munka dandárja, nehogy elhervadjanak a vágott virágok. + Képek a készülő virágkocsikról!
Az AKSD telephelyén a sajátjukon kívül még két kocsi készül: a TEVA-é és a Sportcentrumé. A gyógyszergyártó dr. Bubót jeleníti meg, az AKSD Thomast, a környezettudatos gőzmozdonyt, a sportosok pedig Spongyabobot és barátait.
 
Virágkarnevál Debrecen 2010.
 
Még van egy kis híja, de már így is látszik: ő Csigusz (fotók: Jenes Diána)

A TEVA HR igazgatója, Majorné Kelsánszky Mária elmondta: azért épp Bubó doktort választották, mert köze van a gyógyításhoz és ők egyébként is szórakoztatni akarnak, nem a díjra hajtanak. A TEVA és elődje egyetlen év kivételével még mindig ott volt a karneválon. Persze a dolgozók is örömmel segítenek a díszítésben, nem kellett őket lasszóval fogni.
Bubó és barátai elkészítéséhez többek között 10 ezer 500 fej őszirózsát, 200 kilogramm tuját használtak fel.
 
 
Debreceni Virágkarnevál 2010.

Az AKSD Thomasa egy osztott tartályos szelektívgyűjtő vagont húz. Cranky, a daru segít a híres vonatnak, hogy tartályába sok, kötegekbe rendezett újság és műanyag palack kerüljön. A Kövér Ellenőr ellenőrzi a munkát: aki szabálytalanságot követ el, megbünteti. Többek között 4 ezer darab őszirózsa, 4 ezer 200 darab büdöske és 24 négyzetméter gyepszőnyeg alkotja a vonatot.
 
Debreceni Virágkarnevál 2010.
 
Spongyabob már messziről integet a látogatóknak, igaz, 17-én még félkész állapotban. 6 ezer őszirózsára, majdnem 3 ezer szegfűre és 200 kilogramm tujára volt szükség a vidám kis figurák felépítéséhez. A munka hajrája azonban még hátravan: a dolgozók és gyermekeik 19-én fogják a vágott virágokat feltűzni, hogy el ne hervadjanak a nagy napra. Már augusztus 9-e óta dolgoznak: a szárazvirágoknak nem árt, ha már napokkal hamarabb felhasználják őket.
 
Debreceni Virágkarnevál 2010.
 
Debreceni Virágkarnevál 2010.
Friss Hírek

Síktalanítás

2012.02.04 | Jelentés
-14 C0 mellett folyamatos havazás.
részletek

Síktalanítás

2012.02.03 | Jelentés
-8 C0 mellett a Sillye Gábor utcai csőtörés miatti felfagyás....
részletek