aksd home mail
Keresés:

hasznos információkat talál a Debreceni Köztemető weboldalán

Közvéleménykutatás

Ön szelektáltan gyűjti a hulladékot?
Igen, mindent, amit ki tudok vinni a szelektív szigetre
Nem, úgyis egybe gyűjtik
Néha szelektálok
Soha, nem foglalkozom vele
Név:
E-mail:

Buli után takarítás

2010.08.24 | Sajtómegjelenés
Több mint 70 köbméter szemetet hagytak maguk után a karneválozók Debrecenben. Ez a mennyiség megegyezik a tavalyival, de idén nem okozott kárt a tömeg a belváros növényzetében.

Az éjszakai több 10 ezer bulizóból már csak néhány fiatal maradat hajnalban a téren. Beszélgettek, többen pedig a főtér padjain pihenték ki fáradalmaikat. Az utcabál után bőséggel maradt szemét a Kossuth téren. Volt munkájuk a takarítóknak. 40-en kézzel, géppel seperték, szedték a szemetet. A korábbi évekhez hasonló mennyiségű szemetet hagytak maguk után a bulizók.

- A belváros takarítása során a kollégáim mintegy 70-80 köbméter szemetet szedtek össze, amely megközelítőleg azonos a tavalyi évi hulladékmennyiséghez – tájékoztatott Jurácsik Zoltán, az AKSD Kft. szolgáltatási igazgatója.

A virágágyásokba is jutott szemét. De a korábbi évekkel ellentétben idén lábnyomok nem maradtak a zöld területeken. A bulizók nem okoztak nagyobb károkat a főtér növényzetében.

- Az eddigi évektől eltérően idén kevesebb a kár. Kisebb ágak, cserjék le vannak törve, de komolyabb károkat eddig nem tapasztalunk – mondta el Ága Ferenc, az AKSD Kft. belvárosi részlegvezetője.

A szemét néhány óra alatt eltűnt a Kossuth térről. Csak a kordonok maradtak vasárnap estig, a virágkarnevál zárórendezvénye miatt. 

Forrás: www.dehir.hu

Friss Hírek

Síktalanítás

2012.02.04 | Jelentés
-14 C0 mellett folyamatos havazás.
részletek

Síktalanítás

2012.02.03 | Jelentés
-8 C0 mellett a Sillye Gábor utcai csőtörés miatti felfagyás....
részletek