A húsz centi smafu – a méret a lényeg

Ennyi kényes debrecenit még a világ nem látott. Minket is elkapott a gépszíj, de józanul gondolkodva csak annyit kéne tudomásul venni, hogy tél van. Néhány napig. Kormányt lehet váltani, az Aranycsapatot is le lehetett győzni, az időjárásba beleszólni azonban nem lehet. Egyébként is nagyon kegyes hozzánk, alföldiekhez, tehát még okunk sincs reklamálni. Évi 11-12 fokos átlaghőmérséklettel, több mint kétezer óra napsütéssel néhány napnyi februári hidegre panaszkodni kicsinyesebb és ostobább, mint a Bugatti Veyron volánja mögött a benzinárat sokallni.

Az utolsó téli hónapban esett némi hó. És akkor? Ennél még az is nagyobb durranás, ha az Ebes legyőzi idegenben a Fülöpöt lengőtekében. Akkora a felhajtás, mintha Könyves Kálmán óta ember nem látott volna havat a Kárpát-medencében. Szinte önfeláldozó küzdelem folyik, persze csak verbálisan, mert lapátolni sokat nem kellett azt a 20 (húsz) centit, tehát ráérünk szidni a sorsot, az égieket, de legfőképp az AKSD-t, amiért „nem dolgozik”, és amiért nem ruház be hatszáz hókotróra, hogy ha évente egyszer hull, akkor el tudja takarítani fél órán belül az utolsó pelyhet is. Lehetőleg még röptében. Olvasva a Cívishíren a hozzászólásokat, a Facebook-kommenteket, olybá tűnik, mintha a Vénkert és az Újkert egy része, továbbá a Sestakert és a Csapókert északi része, valamint Nagymacs, Kismacs és Ondód egésze a hó fogságában lenne. Szenvedünk, emberek!

Kiesett buszjáratok, késő vonatok, felháborodás. Sokként érte a várost, hogy télen van egy kis hideg. Nyáron meg meleg van. Az se szokott tetszeni. Azon gondolkodom, mi lenne, ha tényleg történne valami kemény, valami rendkívüli, egy kicsit durvább annál, minthogy februárban mínusz van, és néhányan kihűlnek. Félreértés ne essen, az életet nem lehet kilóra mérni, és minden halál szörnyű, de a népnek ki kell bírnia néhány tragédiát, főleg úgy, hogy plusz öt fokban is simán ki lehet hűlni, és sajnos ki is szoktak, csak az nem hír. Mert a hó és a hideg fogságába leginkább a média került, s nemhogy nem tud, nem is akar szabadulni. Sokkal egyszerűbb olyan húszperces tévéhíradót csinálni, mely 18 percig arról szól, hogy február hetedikén hideg van, mint valami okosat nyomni a népnek, mondjuk sportösszefoglalót vagy a meztelen csigák párzását.

Nem akarok illúzióromboló lenni, és eszem ágában sincs kiábrándítani a Debrecent és a Csonka-Magyarországot télen még soha el nem hagyó polgártársaimat, de azt sem akarom, hogy hazugságban éljenek tovább. Az igazsághoz tudniillik mindenkinek joga van! Márpedig az igazság az, hogy ez még mindig nem igazi tél. Ez smafu. Csak egy kis hegyi levegő tévedt erre, meg jött húsz centi hó, amennyi előjátéknak esetleg megfelel, többnek semmiképpen. Itt a méret a lényeg! A Debrecenre „zúdult” mennyiség a kiscsoportos óvodásnak sem kottyan meg, ha a hülye szülő nem sír sokat a jégkorszakról, és vígan elmegy a leglaposabb tragacs is. A hóhelyzet fél méter után kezdődik, de akkor sem annyira, hogy hirtelen felindulásból felvásároljuk a Tesco teljes árukészletét, ha kiástuk a Suzukit.

Ez a húsz centi nem hogy aggódást, dühöt, mérget, hanem örömöt kellene okozzon. Mert a hó az alapvetően vidám valami. Ráadásul még szép is. Tisztára festi a várost, ellepi a sok szutykot. Néhány napig.

Cs. Bereczki Attila

Forrás: Cívihír