Itt adhatja meg irányítószámát!
2007 Július 20.  |  00:00

„Az anyag nem vész el, csak átalakul”

Elõször az országban Debrecenben tesztelik azt a panelházakban alkalmazható szelektív hulladékgyûjtési technológiát, amely a debreceni informatikus vállalkozó, Szabó János ötletei alapján készült. Ha a módszer beválik, közel kétmillió lakótelepen élõ embernek nyílik lehetõsége a környezetbarát hulladékgyûjtésre.
A debreceni ötletgazda mûszaki koncepciója alapján a Tócóskert tér 1. szám alatt már másfél hónapja lehetõség van a mûanyag palackok, alumínium italosdobozok és -kartonok szelektív gyûjtésére. A lépcsõház minden emeletének szemétledobójában megtalálható ugyanis az az irányító rendszer, amelynek segítségével a lakók maguk választhatják meg, hogy az általuk ledobott szemét a kommunális vagy az újrahasznosítható szemétgyûjtõ konténerbe érkezzen. A rendszer mûködésérõl és tapasztalatairól az együttmûködõ felek sajtótájékoztatón számoltak be.
 Viszkei György, az Öko-Pannon Kht. ügyvezetõ igazgatója elmondta, hogy cégük 1,6 millió forinttal támogatta a program megvalósulását. A szakember ugyanis fantáziát lát a panelházi hulladékgyûjtésben, mert ezáltal nõhet az újrahasznosítható hulladék aránya. A felmérések azt igazolják, hogy a lakosságnak csak 5 százaléka utasítja el mereven a szelektív hulladékgyûjtést, a többség azonban jónak tartja, mondván, hogy ha a feltételek adottak a szelekcióhoz, akkor készek tenni annak érdekében. Sok esetben azért nem szelektálnak a fogyasztók, mert lakóhelyüktõl túlságosan messze esik a legközelebbi hulladékgyûjtõ sziget. Szabó János találmánya ezt a problémát is áthidalná.
A kezdeményezés fontosságát jelezte az is, hogy a hulladékkezelési lehetõségre a környezetgazdasági szakállamtitkár is kíváncsi volt. Dióssy László úgy véli, ha a technológia életképes, akkor érdemes lehet akár az egész országban is kiépíteni. Ennek költsége körülbelül egymilliárd forint lenne, vagyis elenyészõ ahhoz a 120 milliárd forintos összeghez képest, amely az ágazat számára elérhetõ lesz a 2007-2013-as idõszakban. A szakállamtitkár arról is szólt, hogy hazánkban évente 4,5-4,7 millió tonna hulladék keletkezik, és nagy kihívás, hogy ennek minél nagyobb részét lehessen anyagában hasznosítani, és minél kevesebbet szeméttelepeken letenni. Az utóbbi évek hazai és uniós fejlesztéseinek köszönhetõen egyébként a szelektív hulladékgyûjtés már 4,5 millió ember számára nyújt lehetõséget a környezettudatos magatartás követésére, és a települések harmadán találhatók gyûjtõszigetek. A terv azonban, hogy 2012-re 8,5 millió ember használja ki a szelektív hulladékgyûjtés által nyújtott lehetõséget, és a begyûjtött hulladék is háromszorosára nõjön.
Az ötletgazda maga is panelben lakik, és körülbelül három éve fogalmazta meg, hogy szeretne kidolgozni egy panelházi szelektív hulladékgyûjtési lehetõséget. A munka során több szempontot is figyelembe vett, miszerint a rendszer az épületen belül mûködjön, kompatibilis legyen a már meglévõ szemétledobó lehetõséggel, ne legyen túl költséges, ám mindenki könnyen kezelhesse. A rendszer három hónapos tesztidõszaka június 1-jén indult. Egy hónap alatt a háztömbben 2000 választásos ürítést végeztek, és a szemét 30 százalékát tették ki az újrahasznosítható hulladékok. A lakóktól az új rendszer mindössze annyi pluszmunkát igényel, hogy a PET palackokat, italos dobozokat külön kell a szemétledobóba helyezni, majd egy gombnyomással kiválasztani, hogy kommunális vagy újrahasznosítható szemét kerül a kukába. A feltaláló szándéka szerint a rendszer tovább bõvíthetõ, így késõbb akár a papírt és az üveget is elkülönítve lehetne kidobni.
A Tócóskert tér 1. szám alatti lépcsõházban a város más részeihez hasonlóan az AKSD Kft. üríti a konténereket. Kardos Marianna, a cég ügyvezetõ igazgatója kiemelte, hogy a rendszer üzemelése óta hetente mintegy 20 kiló PET palackot gyûjtenek be. A szakember hozzátette: Debrecenben egyre népszerûbb a szelektív hulladékgyûjtés. Míg 2005-ben 850 ezer tonna válogatott szemét gyûlt össze, addig tavaly már 1,6 millió tonna. Városunkban ezer fõre jut egy szelektív sziget. Ha a tárca is életképesnek találja Szabó János ötletét, elképzelhetõ, hogy betelepítik a technológiát hazánk valamennyi panelházába. A szakállamtitkár szerint azonban leghamarabb a tárca 2009-2010-es akciótervébe illeszthetõ be ennek költsége.
Forrás deol

Lakossági
ügyfél vagyok

Adja meg irányítószámát, hogy naprakész információkkal lássuk el lakóhelyéről

Nem lakossági
ügyfél vagyok

Cégek, közületek számára
releváns tartalmak, információk
Itt adhatja meg irányítószámát!