Debreceni szemétládák

Nincs mit szépíteni, Debrecen koszos, úszik a szemétben, szinte fuldoklik benne. Volt is botrány belőle a héten. Még mielőtt városvezetést, az önkormányzatot, az AKSD-t, a sorsot, a teremtőt, Clemenceau-t és a multikat szidnánk, szögezzük le gyorsan, hogy Debrecen azért szemetes, mert a debreceniek szemetelnek. Egészen biztosan nem a hajdúnánásiak, a kishutaiak vagy a bükkszentkeresztiek hordják ide a sok hulladékot, hanem az innen származik. Tőlünk. Tisztelet a kivételnek, de sokan szemétlerakónak tekintenek mindent, ami a bejárati ajtójukon kívül esik.

Évtizedes küzdelmet vívok egyes tanult barátaimmal, hogy ne dobják el a csikket az utcán. Az ostoba válasz mindig az, hogy nincs kuka. Érdekes lenne mindenhová kukát tenni, ahol éppen elég a cigaretta. Női nemi szerv sincs mindig kéznél, ha éppen rájön a párzás az emberre, ki lehet bírni. A dohányzástilalom óta megsokszorozódott a csikkek száma, tudniillik menő azt évtizedes rutinnal jó messzire elpöckölni a kocsmaajtóból. A mozdulatsornak külön technikát fejlesztettek ki, már csak versenyt kéne rendezni. Csikkolimpiát. Manchesterben volt szerencsém megvárni, amíg elvonul hatvanezer ember, az Old Traffordon nem maradt egy szemeteszsáknyi hulladék a kilencven perc után. Debrecenben 6-7 ezer bármikor megtölt egy platós IFA-t tökmag- és szotyihéjjal, csikkel, műanyagpohárral, papírzsebkendővel. Szó sincs arról, hogy pont a Loki-szurkolókon verem el a port, magam is ott állok valahol a pokol tornácán, ez csak egy példa arra, hogy Nyugat-Európában másképp működik, és ennek semmi köze a pénzhez.

Mint ahogyan annak sincs köze a pénzhez, hogy a havat el kell lapátolni a porta elől. Mert azt úgy illik. A társasházi házmesternő, a jó környéki, éjszaka kétóránként lapátol, vagy ha nem, akkor reggel hatkor kell, és iskolaidőig elhány hat köbmétert. A nagyobb lakótelepeken nincs ilyen ember. Vagy ritka jelenség. A Tóciban például a legtöbb helyen ott olvadt el a hó februárban, ahová éppen leesett. Nem mozdult egy centit sem. A járdák szűzen állították nagy kihívás elé a közlekedőket. Letapostuk öles léptekkel, gond egy szál se. A lapátolás kényszere valahogy nem üldözi a csendes többséget. Akit meg üldöz, az azt mondja, hogy miért pont én? Ennyit a hóról, szép volt, elmúlt, hála a jóistennek.

Tíz évig tiszta szívből imádtam az újkerti panellakásom komfortját, a kilencedik emeletről a Füredi úti dombocskára néző panorámát, a gyerekeim macis tapétáját. Elüldözött onnét az igénytelenség. A környékbeli olcsó, de remek kocsmák melege helyett a homokozót választó, s ott hajnalra szeméthegyeket hagyó hitvány népség, a liftben is dohányzó, gyakorta még a csikket is elnyomó debil szomszédság. Az hagyján, hogy a magyar két nagyfröccs között nem merül bele a környezettudatos életmód rejtelmeibe, s nem boncolgatja a globális felmelegedés kérdéskörét, továbbá az ózonlyuk tágulásának problematikáját, de arra nincs magyarázat, hogy miért szemetel annyit. Illetve van, a morál.

Forrás: Cívishír