AKSD Hírek - Előkerült 20,6 millió debreceni forint

A hír nem igaz! – írták érdeklődésünkre, s mit ad Isten, most mégis bevallotta az AKSD Kft., hogy a két igazgató magas prémiumban részesült.

Az adatok kiadására a városgazdálkodási céget a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szólította fel – a Cívishír kérésére. Azért fordultunk Péterfalvi Attilához, a hatóság elnökéhez, mert bár biztosak voltunk a dolgunkban – miszerint Kardos Marianna és Virág László 10 millió forint feletti béren kívüli juttatást kapott idén tavasszal –, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. arra hivatkozva hárította az információ megerősítését, hogy az AKSD-nek „csak” 49 százalékban tulajdonosa a holding. Magyarra fordítva: semmi közünk a számokhoz. Szerintünk azonban az ilyesmi nagyon is közérdekű adat, nem beszélve arról, hogy ekkora jutalmat adni ilyen legatyásodott gazdasági helyzetben meglehetősen visszatetsző. Külön kifogásoljuk, hogy (tisztelet a kivételnek!) a városi vagyon őrzői(?) úgy ülnek a nyilvános adatokon, mintha a Károli Biblia fakszimile kiadása lenne rájuk bízva. Szóval el lehetne kezdeni lazítani. Már csak ezért is:

Vállalatunk mindkét ügyvezető igazgatója a 2011. évi prémium kiértékelés alapján
bruttó 10 millió 296 ezer forint
célprémiumban részesült.
(Idézet az AKSD Kft. HR-vezetőjének 2012. május 24-én kelt, a Cívishírnek címzett leveléből)

Bak Ferenc gazdasági igazgató a vagyonkezelő múlt szerdai sajtótájékoztatóján utalt rá, a debreceni városi cégeket tömörítő vállalatnak kifogástalan premizálási stratégiája van, ugyanis az az érdek, hogy ezeket a kiváló, országosan is elismert szakembereket itt tartsuk. Azt is mondta, a munkájukat legfeljebb megköszönni illik. Nyomatékosította, hogy idén SENKI nem kapott, és nem is kap jutalmat, prémiumot, fizetésemelést, béren kívüli juttatást.

Másképp tudjuk. De ez már egy másik cikk témája. Lesz.

Forrás: Cívishír