Itt adhatja meg irányítószámát!
2007 Október 24.  |  00:00

Felkészültek

Bár még egy hét van Halottak napjáig, már most sok a látogató a Debreceni Köztemetõben. A temetõt üzemeltetõ AKSD Kft is felkészülten várja a forgalomnövekedést.

Ilyenkor ugyanis több ezren keresik fel szeretteik sírját.

A szemerkélõ esõ ellenére már ma sokan voltak a Debreceni Köztemetõben. Vannak, akik nem várják meg a Halottak napját, és már napokkal korábban ellátogatnak hozzátartozóik sírjához. Most még autóval is be lehet hajtani a temetõ területére, november elsején azonban a kegyeleti hely nyugalma és a gyalogosok biztonsága érdekében nem engedik be a gépjármûveket. Az autósok a Halottak napját megelõzõ és az azt követõ napokban is csak a kijelölt kapun és útvonalon közlekedhetnek.

A gépjármû forgalom kizárólag az 1-es kapun keresztül valósulhat meg, a lakossági forgalom pedig az egyes, a kettes és a hármas kapun keresztül történik majd – mondta el Jurácsik Zoltán, az AKSD Városgazdálkodási Kft. szolgáltatási igazgatója.

A megemlékezõk biztonsága érdekében és az ilyenkor gyakori viráglopások megelõzésére a kapuknál és a temetõ teljes területén megerõsített õrszolgálat vigyáz a rendre.

Természetesen a temetõben és a környékén rendõri jelenlétre lehet számítani – tájékoztatott Szõke Bernadett, a Debreceni Rendõrkapitányság sajtószóvivõje.

Nemcsak a temetõ dolgozói és a rendõrség készül a Halottak napjára, hanem a virágárusok is. A temetõ elõtt és a kapun belül is virágban pompáznak a sátrak. A legkelendõbb most a krizantém, de nem ritka, hogy a látogatók koszorúkkal díszítik szeretteik sírját.

A kis moha koszorúkat viszik, 500-600-ért, toboz van 600-800-ért, a nagyobbak 1000-1500-ért – hallhattuk Borsi Rudolfnét.

A Mindenszentek környéki napokon tovább tart nyitva a temetõ. A hosszabb nyitva tartással azonban nem várják meg a novembert. Így már október végén is tovább lesznek nyitva a kapuk. 29-én és 30-án reggel 7-tõl este 7 óráig, míg október 31-én, november elsején és másodikán reggel 7-tõl este 8 óráig várják a megemlékezõket.

Forrás DTV

Lakossági
ügyfél vagyok

Adja meg irányítószámát, hogy naprakész információkkal lássuk el lakóhelyéről

Nem lakossági
ügyfél vagyok

Cégek, közületek számára
releváns tartalmak, információk
Itt adhatja meg irányítószámát!