Itt adhatja meg irányítószámát!
2012 Július 23.  |  12:36

Három szelektív hulladékgyűjtőt is felgyújtottak Debrecenben

Egy éjszaka három gyűjtő sziget vált a lángok martalékává. A szolgáltató AKSD Kft-nek több mint egymillió forint a kára.

Három helyszínen, a Széchenyi és a Kürtös utca, az Ibolya és a Viola utca, valamint a Postakert és a Zelemér utca sarkán is felgyújtották a szelektív gyűjtő szigetet csütörtökről péntekre virradó éjszaka. Délutánra kicserélte az AKSD a tartályokat és feltakarította a szétszóródott szemetet. A szolgáltatónak egyetlen éjszaka alatt összesen egymillió forintos kára keletkezett. A vandálok ellen van megoldás: a fém tároló.

Égett hulladékgyüjtő

- Debrecen területén próbáljuk ezeket szigeteket fémre cserélne, de ez elég költséges. Minden olyan területre, ami kockázatos, ahol randalírozók többször felgyújtják, ilyen szigeteke helyezünk ki – nyilatkozta Juhász Judit, az AKSD Kft. PR munkatársa.

Az utóbbi három és fél évben 61 gyűjtőedényt gyújtottak fel vandálok Debrecenben. Az AKSD-nek az éjszakaival együtt összesen 7 millió forintba került a tartályok cseréje.

Forrás: Dehír

Lakossági
ügyfél vagyok

Adja meg irányítószámát, hogy naprakész információkkal lássuk el lakóhelyéről

Nem lakossági
ügyfél vagyok

Cégek, közületek számára
releváns tartalmak, információk
Itt adhatja meg irányítószámát!