Itt adhatja meg irányítószámát!
2014 Január 06.  |  16:08

Hetven köbméter szemét

Ennyi maradt szilveszter éjjele után Debrecen főterén, illetve a környező területeken.

Szilveszteri szemét

Mint arról Képesné Domokos Csilla pr-vezető beszámolt 20 munkatársunk hajnali 5 órakor kezdte el a takarítást és 5 óra leforgása alatt végzett vele, így elsején délelőtt 10 órától már nyoma nem volt az óév búcsúztató bulinak. Szerencsére ez szó szerint értendő, ugyanis sem a köztéri virágágyásokban sem a padokban nem keletkezett kár.

Ami a „romeltakarítást” illeti, 300 kihelyezett kordont kellett összeszedni, majd 12 AKSD dolgozó kézi erővel, 6 pedig egy speciális seprőgéppel és 5 szállító járművel dolgozott azon, hogy visszaállítsa az eredeti állapotokat. A már említett 70 köbméter hulladék túlnyomó része italos üvegekből, poharakból, konfettiből és tűzijáték maradványokból állt.

Forrás: haon.hu

Lakossági
ügyfél vagyok

Adja meg irányítószámát, hogy naprakész információkkal lássuk el lakóhelyéről

Nem lakossági
ügyfél vagyok

Cégek, közületek számára
releváns tartalmak, információk
Itt adhatja meg irányítószámát!