Itt adhatja meg irányítószámát!
2007 Augusztus 30.  |  00:00

Ismét lomtalanítanak

Rekordot döntött tavaly õsszel az AKSD Kft. lakossági lomtalanítási akciója. A cég Debrecenben 630, vidéken pedig 80 tonna hulladékot szállított el, fõként bútorokat és csomagolóanyagokat – összegzett csütörtöki sajtótájékoztatóján a társaság szolgáltatási igazgatója. Jurácsik Zoltán bejelentette: augusztus 31. és november 10. között ismét lomtalanítást tartanak.
A szakembert elmondta, hogy Debrecen közigazgatási területét 42 járásra, a vidéki területeket pedig 11-re osztották fel. A tömörítõs és „csipkedõs” platós gépjármûvekkel végzendõ gyûjtés során a megyeszékhelyen elsõként Felsõ- és Alsójózsa utcáiról viszik el a kihelyezett lomokat, míg a városon kívül október elsején, Hajdúszováton kezdik a gyûjtést, ami október 29-én, Álmosdon fejezõdik be.
Az akcióban olyan, az ingatlanokban keletkezõ, szilárd hulladék rakható az utcára, mely nem tehetõ kukába, s a rendszeres hulladékszállítások alkalmával nem vihetõ el. Ilyen a bútor, az elektronikai készülék, a nagyobb kartondobozok, valamint a zsákolt rongy is. Nem szabad kitenni azonban kommunális hulladékot, építési törmeléket, gépjármûgumit, akkumulátort, veszélyes hulladéknak minõsülõ anyagokat, vegyszereket, továbbá a dolgozók egészségét, testi épségét veszélyeztetõ holmikat – hívta föl a figyelmet az igazgató.
A lomtalanítási hulladékot a szedési útvonalon, a lakóingatlanok elõtt úgy kell elhelyezni, hogy megközelíthesse a begyûjtést végzõ jármû. Nem akadályozhatja a gyalogos- és a gépjármûforgalmat sem, ugyanakkor a kisebb lomokat bekötött zsákba kell tenni.
Mindezek mellett lehetõség van arra is, hogy – a környezetre ártalmatlan módon – megszabaduljunk az elromlott vagy feleslegessé vált elektronikai eszközöktõl. Ugyanis ezúttal is beindul az úgynevezett E-hulladékgyûjtõ járat, amely azt jelenti, hogy – szeptember 1. és november 10. között – minden szombaton a cég szakemberei házhoz mennek az ilyen hulladékokért. Annak érdekében, hogy ezt teljesíthessék az AKSD-szakemberek, akik céges autóval, munkaruhában és kitûzõvel, valamint írásos megbízással dolgoznak, az érintetteknek jelentkezniük kell.
Személyesen a Vígkedvû Mihály utca 7. szám alatti ügyfélszolgálati irodában tehetõ meg, vagy telefonon az 52/533-508, 533-546, 533-547, 80/200-966, 30/416-9896 számok valamelyikén. Lehetõség van az internetes bejelentkezésre is, mégpedig az ugyfelszolgalat@aksd.hu e-mail címen. Az E-járatok a háztartási nagy- és kisgépeket, az IT- és távközlési berendezéseket, a szórakoztató elektronikai cikkeket viszik el, de leadhatók világítótestek, elektromos és elektronikus szerszámok, továbbá játékok, szabadidõs és sportfelszerelések is.
Forrás deol

Lakossági
ügyfél vagyok

Adja meg irányítószámát, hogy naprakész információkkal lássuk el lakóhelyéről

Nem lakossági
ügyfél vagyok

Cégek, közületek számára
releváns tartalmak, információk
Itt adhatja meg irányítószámát!