Itt adhatja meg irányítószámát!
2006 Június 19.  |  00:00

Jó a fogadtatása a hulladékudvari szolgáltatásnak

Mintegy 50 tonna hulladékot raktak le két hét alatt Debrecenben az István utca 136. alatti lakossági hulladékudvaron.
Elégedetten adott ma számot a sajtó munkatársainak a két hete elkezdett új szolgáltatás, a lakossági hulladékudvar fogadtatásáról Jurácsik Zoltán, az AKSD Városgazdálkodási Kft. szolgáltatási igazgatója. Egyelõre naponta tíz-tizenöt ember érkezik az udvarra valamilyen hulladékkal, de az érdeklõdés egyre nagyobb, a sajtótájékoztató alkalmával már a századik ügyfelet – Majinka Sándor debreceni lakost – köszöntötték és ajándékozták meg a cég vezetõi. A megajándékozott a Naplónak elmondta, hogy a múlt hét péntekén három, összesen 61 kilogrammnyi súlyú akkumulátort vitt be a gyûjtõhelyre, és körülbelül ezerötszáz forintot kapott értük a szolgáltatótól. A hulladékudvarban, ami gyakorlatilag egy tágas csarnoképület, a régi hulladékgyûjtõ helyek legtöbbjénél összehasonlíthatatlanul tisztább körülmények közt helyezhetik el az ügyfelek a hulladékokat a megfelelõ (a többi közt gumiabroncsok, papír- és fémhulladékok, PET palackok, üvegek, szárazelemek, akkumulátorok, növényvédõ szerrel szennyezett csomagolóanyagok, háztartási vegyszerek, festékpatronok, fénycsövek stb.) gyûjtésére szolgáló konténerekbe úgy, hogy az udvarba az István utcáról kocsival behajthatnak és a gyûjtõedények mellé állhatnak. G. I.

Lakossági
ügyfél vagyok

Adja meg irányítószámát, hogy naprakész információkkal lássuk el lakóhelyéről

Nem lakossági
ügyfél vagyok

Cégek, közületek számára
releváns tartalmak, információk
Itt adhatja meg irányítószámát!