Itt adhatja meg irányítószámát!
2012 November 20.  |  09:54

Lehet pályázni Debrecen szemetére

Az AKSD-vel tíz évre kötött hulladékszállítási szerződés az év végén lejár, így kiírták a pályázatot. Szolgáltatóváltás előtt áll Debrecen?

Debrecenben a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást, a háztartási hulladék elszállítását és ártalmatlanítását az AKSD Kft. látja el alapítása óta, azaz épp 20 éve. A cégben egykoron még volt tulajdonrésze a városnak (49 százalékos), ezt azonban 2006-ban eladták a holdingnak, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt-nek. A másik 51 százalék az A.S.A. + AVE Környezetvédelmi Holding Kft-é, mely két osztrák hátterű cég, az A.S.A. Magyarország Környezetvédelem és Hulladékgazdálkodás Kft. és az AVE Magyarország Hulladékgazdálkodási Kft. közös vállalata. Az AKSD-nek épp ezért van két ügyvezetője, Kardos Mariannát az A.S.A. + AVE delegálta, Virág Lászlót a holding. A legutolsó szerződést tíz évvel ezelőtt kötötte a város és az AKSD, s ez jár le 2012. december 31-én.

Debrecen önkormányzata így kiírta a pályázatot „Debrecen város közigazgatási határain belül a települési szilárd hulladék részét képező háztartási hulladék rendszeres szállításával, ártalmatlanításával, kezelésével, hulladékudvar üzemeltetésével, lomtalanítás szervezésével kapcsolatos feladatok teljes körű ellátására”, mely a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A hirdetmény szerint a nyertes 2013. január 1-je és 2022. december 31-e között szállíthatja majd Debrecen szemetét. Az ajánlatokat november 26-áig várják.

A pályázatot a jelenleg hatályos törvények szerint írták ki, nem árt azonban felidézni, hogy születőben van az új hulladéktörvény, mely szerint az AKSD Kft. 2014-től nem láthatná el ezt a feladatot Debrecenben. A törvény szerint 2014. január 1-jétől csak olyan nonprofit szervezetek végezhetnek hulladékgazdálkodási közszolgáltatást, amelyek szerződést kötöttek a települési önkormányzatokkal. A másik feltétel, hogy csak többségi állami vagy önkormányzati tulajdonú cég szállíthatja a szemetet. A 24 hajdú-bihari településen – a többi között Debrecenben – több mint negyedmillió ember hulladékát elszállító AKSD Kft. jelenleg egyik követelménynek sem felel meg.

Az október 8-án elfogadott hulladéktörvényt Áder János köztársasági elnök ugyan megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek, de a kifogásai nem érintették a fent említett feltételeket. Erre reagálva a törvényt korrigáló, zárószavazás előtti módosító javaslatát nemrégiben beterjesztette az Országgyűlésnek Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, így várhatóan újra elfogadják majd a hulladéktörvényt.

Forrás: Dehír

Lakossági
ügyfél vagyok

Adja meg irányítószámát, hogy naprakész információkkal lássuk el lakóhelyéről

Nem lakossági
ügyfél vagyok

Cégek, közületek számára
releváns tartalmak, információk
Itt adhatja meg irányítószámát!