Itt adhatja meg irányítószámát!
2012 Április 25.  |  15:37

Milliós jutalmak az AKSD-nél? Ilyen jó világ van Debrecenben?

Az a hír járja, magas (15 millió forint feletti) béren kívüli juttatást kapott a közelmúltban az AKSD két felsővezetője. A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. nem cáfol, inkább köti az ebet. Azt mondják, az ilyesmi nem közérdekű adat.

Mészáros József, a holding igazgatója első megkeresésünkre – igaz-e a hír? mekkora összeget fizettek ki? milyen jogcímen? – írt válaszában azt kérte, küldjük el a jogszabályi hivatkozást, ami alapján kíváncsiskodunk, azaz adatszolgáltatást kérünk, mivel az AKSD Kft. többségében magántulajdonban álló gazdasági társaság, ami nem közfeladatot lát el. (A többség ebben az esetben 51 százalékot jelent – 49 százalékban a holding a tulajdonos, másrészt az egyik felsővezetőt az AKSD-hez maga a helyi önkormányzat delegálta). Elküldtük a vonatkozó törvényt. Megírtuk azt is, e szerint nem nekünk kell magyarázkodni, hogy miért kérjük az adatokat, hanem nekik, hogy miért nem adják ki. A holding vezetője azonban nem látta alátámasztva, hogy az idézett pénzügyekről be kellene számolnia. Így fogalmazott: Szerintem a kért információk nem minősülnek közérdekű adatnak.

A.K.S.D. Kft.

Az A.K.S.D Kft.1992. január 1-jén alakult. A név az alapító tulajdonosok nevének kezdőbetűiből adódott: A.S.A. Kröpfel-Spreitzer és Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala. A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 2006. november 30-án vásárolta meg az önkormányzat 49 százalékos üzletrészét. A hulladékgazdálkodási vállalat végzi többek között Debrecen kommunális hulladékának gyűjtését és deponálását az önkormányzattal kötött 10 éves időtartamú keretszerződés alapján 2012. december 31-ig. Emelett (szerződés alapján) fenntartója és üzemeltetője a debreceni, józsai, bárándi, bocskaikerti, püspökladányi köztemetőknek is. A kft. kettős ügyvezetés mellett működik, Kardos Mariann és Virág László személyében.

Közben megtudtuk, idén dolgozókat bocsátottak el az AKSD-től, a társaság ezt azzal magyarázta, hogy az önkormányzat a köztisztasági szerződés (kézi, kisgépes, nagygépes, járda és úttisztítás) éves keretösszegét a tavalyi 280 millió forintról idén 90 millió forintra csökkentette, ami nem feltételezi a korábbi munkavégzés mennyiségét. A jutalmazással kapcsolatos kérdéseinkre nem válaszoltak.

Forrás: Cívishír

Lakossági
ügyfél vagyok

Adja meg irányítószámát, hogy naprakész információkkal lássuk el lakóhelyéről

Nem lakossági
ügyfél vagyok

Cégek, közületek számára
releváns tartalmak, információk
Itt adhatja meg irányítószámát!