Itt adhatja meg irányítószámát!
2016 Február 12.  |  10:14

Nem lenne olcsóbb a szemétszállítás, ha súlyra mérnék a kukákat

Bár Debrecenben a kormánnyal ellentétben nem a hulladékégetők létesítését támogatják, hanem a szelektív hulladékgyűjtést, mégis az állam mondja majd meg hol legyen hulladékégető,- lerakó és - feldolgozó.

Nemrég vita kezdődött a szelektív hulladékgyűjtésről a Napló-Agorán. Az ott felvetett kérdésekre Varga László, a Debreceni Hulladék Közszolgáltatási Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, Debrecenben a zöldhulladéknak zöld zsákot lehet vásárolni, amelyet ha a szemétszállítási napokon kihelyeznek a lakók, az AKSD Kft. elszállítja. Elmondta továbbá azt is, hogy a szemétszállítás nem lenne olcsóbb, ha súlyra mérnék a kukákat, legfeljebb igazságosabbá válna.
Domokos Csillától, az AKSD Kft. humán és PR-vezetőjétől megtudtuk, hogy az üveget azért nem lehet a házhoz menő rendszerben gyűjteni, mert az erre használt sárga zsákokból és sárga fedeles kukákból válogató szalagra kerülnek a hulladékok, melyeket kézzel válogatnak tovább az AKSD munkatársai. Az összetört üveg balesetveszélyes lenne. Az üvegeket a szelektív szigetek erre a célra szánt tartályaiba továbbra is be lehet dobni.

 

Forrás: haon.hu

Lakossági
ügyfél vagyok

Adja meg irányítószámát, hogy naprakész információkkal lássuk el lakóhelyéről

Nem lakossági
ügyfél vagyok

Cégek, közületek számára
releváns tartalmak, információk
Itt adhatja meg irányítószámát!