Hírek - AKSD Kft. Debrecen

Nemcsak a malachús és virsli, a pezsgõ is keresett. Ám míg tavaly az üres üvegeket vissza lehetett váltani, idén már a kukába kerülnek a palackok.
Egy uniós rendelet miatt ugyanis már nem válthatók vissza a pezsgõsüvegek. A környezetvédõk tiltakoznak emiatt, az AKSD Kft. pedig külön készül arra, hogy a szokásosnál jóval több üres üveget idõben elszállítsa. Az év végi koccintás valószínûleg idén sem különbözik majd a megszokottól, a hagyományos ünnepi itallal, a pezsgõvel kapcsolatban azonban van egy fontos változás. Egy európai uniós rendelet miatt ugyanis nem lehet visszaváltani a kiürült pezsgõs üvegeket. Az unió hivatalos indoklása szerint az újratöltés nem biztonságos. A környezetvédõk viszont pont azt kifogásolják, hogy a dolgok túl könnyen kerülnek a szemétbe. A legnagyobb baj ott van, amikor a dolgokat kevés használat után kidobjuk. Amit megvásárolunk és utána kidobunk, akkor az értelmetlen energia- és anyagfelhasználás volt – hangoztatta Dr. Budayné Dr. Kálóczi Ildikó, a Szerkõ Környezeti Nevelési Egyesület elnöke. Legyen bár az üveg visszaváltható vagy sem, a pezsgõ népszerûsége töretlen a vásárlók körében. Egy-egy bevásárlóközpontban szilveszter környékén 70-80 ezer üveg fogy el az alkoholos italból, egyes becslések szerint ez Debrecenben akár 2-300 ezer palack pezsgõt is jelenthet. Mivel a kiürült üvegeket idén már nem lehet visszaváltani, azok várhatóan a szemétbe kerülnek. A szelektív hulladékgyûjtést végzõ AKSD Kft. ezért külön készül az év végi helyzetre. Úgy szervezzük az ürítési ütemeket, hogy gyakorlatilag szombaton, azaz december 31-én délelõtt az összes üveggyûjtõ edényzet leürítésre kerül, így teljes kapacitással tudja majd az üvegeket befogadni – tájékoztatott Gáspár József, az AKSD Kft. ügyvezetõ igazgatója. Az üvegek felhalmozódását elkerülendõ, már az ünnepet követõ elsõ munkanapon, január másodikán kiürítik az edényeket. Az AKSD Kft arra kéri a debrecenieket, hogy a kiürült pezsgõsüveget a szelektív hulladékgyûjtõkbe dobják. Forrás: DTV