Sokmilliós prémiumok Debrecenben

Az eredményesen gazdálkodó tagvállalatok vezetői fél- és tízmillió közötti összegeket kaptak.

Sokmilliós prémium Debrecenben

Nemrégiben cikkeztünk arról, hogy az AKSD Kft. két igazgatója egyenként bruttó 10 millió 296 ezer forint célprémiumban részesült. Akkor Kardos Marianna, a társaság egyik ügyvezetője a Naplónak adott interjúban elmondta, hogy a tulajdonosok minden évben célprémiumot tűznek ki az igazgatók számára, és így történt ezútal is. Hozzátette, hogy a társaságuk adózott eredménye a 2010. évi 612 millió forintról tavaly 819 millió forintra nőtt, ez alapozta meg a prémiumok kifizetését.A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. igazgatósága valamennyi tagvállalat esetében a mérleg elfogadását követően értékelte a teljesítményeket, ami alapján döntött a prémiumok sorsáról. A legtöbb prémiumot (bruttó 10 millió forintot) Ányos József, a Debreceni Vízmű Zrt. vezetője vehette fel, a legkevesebbet (bruttó félmilliót) pedig Major István, a DV Info Kft. ügyvezetője kapta. Bruttó 8,2 millió jár Csonka Tibornak a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. vezérigazgatójának, és 5-5 millió Mészáros Józsefnek, a DV Zrt. elnök-igazgatójának, Bak Ferencnek, a DV Zrt. gazdasági igazgatójának és Kováts Ákosnak, a Cívis Ház Zrt. vezérigazgatójának.

Forrás: Haon