Itt adhatja meg irányítószámát!
2012 Április 06.  |  11:35

Szemét-ügy: a hulladékot eltakarították, de a vizsgálat így sem marad el

„Nem érzik magukat felelősnek mert nem tudják a természet erejét befolyásolni” -így kommentálta az AKSD azt, hogy a város szemetét hordja a szél a szolgáltató Vértesi úti telepének környékére. A hulladék halmaz csatornákat és szántóföldeket borított el. Egy környezetvédelmi egyesület bejelentette az esetet a Zöldhatóságnál. A Felügyelőség vizsgálatot indított.

Temérdek mennyiségű nylon zacskó, műanyag palack, és más hulladék borította be az AKSD Vértesi úti telepének közvetlen szomszédságát. A csatornában és mezőgazdasági földterületeken hömpölygő szemétről a Terepszemle Stúdió nevű környezetvédelmi egyesület készített a képeket kedden. A Debrecen Televízió stábját csütörtökön már más látvány fogadta a területen. Csak elvétve lehetett szemetet látni, de nagy részének már nyoma sem volt. Az AKSD illetékese a szelet okolta.

- Az elmúlt hetek viharos időjárása miatt az óriási szél a papír- és fóliahulladék egy részét kifújta a telephelyünkről, ezt természetesen elismerjük – mondta el Barna László, az AKSD kereskedelmi igazgatója.

Az AKSD szerint a legtöbb szemét a lerakodás közben kerül ki a telepről, amit van, hogy még a szél ellen kialakított védőháló sem fog fel. A fotókon azonban sörösdobozok és üveg is látható volt, amit azért nehezen emel meg a szél.

A kialakult állapotot először megörökítő szervezet aktivistái szerint az nem mentség, hogy az AKSD nem tudja idejében földdel lefedni a beérkezett hulladékot vagy, hogy nem elég magas a védő háló. Kezdeményezték a Zöldhatóságnál, hogy a szolgáltatónak vonják vissza a környezetvédelmi engedélyét.

A Felügyelőség vizsgálatot indított az ügyben. Felszólították az AKSD-t, hogy szedje össze a szemetet, illetve fordítson több pénzt környezetvédelmi beruházásokra. Ha a szolgáltató mindezeket nem teljesíti, az engedélyüket is visszavonhatják.

- Természetesen ez olyan esetben fordul elő, amikor az ügyfél abszolút nem közreműködő, tehát nem teszi meg azokat az intézkedéseket, amikre a felügyelőség kötelezi – magyarázza Pataki Ferenc, a TIKÖTEVIFE Integrált Környezetvédelmi Osztályának vezetője.

Az egységes környezethasználati engedélyt egyébként a Zöldhatóság öt évre adja ki. Az AKSD-nek már egyszer meghosszabbították az engedélyét, ami két és fél év múlva telik le.

Forrás: Dehir.hu

Szemét-ügy: a hulladékot eltakarították, de a vizsgálat így sem marad el - AKSD Kft.

Lakossági
ügyfél vagyok

Adja meg irányítószámát, hogy naprakész információkkal lássuk el lakóhelyéről

Nem lakossági
ügyfél vagyok

Cégek, közületek számára
releváns tartalmak, információk
Itt adhatja meg irányítószámát!