Itt adhatja meg irányítószámát!
2014 Augusztus 05.  |  16:39

Szemléletformálásra is jutott idő a Campus Fesztiválon

Tudtad, hogy egy arany jegygyűrű készítése során mintegy 6 tonna hulladék keletkezik? Azt, hogy kávézaccot tehetsz a komposztba, de olajat és húst nem? És, hogy egy lakásban fejenként 0,66 kg hulladékot termelünk naponta?

AKSD a Campus Fesztiválon

A legtöbb ilyen kérdésre általában a gyerekek és a fiatal felnőttek tudják a helyes választ: ők sokkal tájékozottabbak a szelektív hulladékgyűjtés és környezetünk védelme témakörében, mint a felnőttek. Ha pedig az infrastruktúra is rendelkezésre áll, az affinitásuk is megvan a környezettudatos életvitelre. Ez a debreceni Campus Fesztiválon derült ki, ahová a Nemzeti Környezetügyi Intézet Tiszántúli Kirendeltsége (Ti-NeKI) is kitelepült július 24 – 26. között. A szemléletformálásból az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) is kivette a részét.

Változatos programokA Ti-NeKI sátránál egymást váltották a fiatalok, akik közel 10-féle, a hulladékok keletkezésével, újrahasználatával, hasznosításával, valamint környezetvédelemmel, például levegőszennyezéssel kapcsolatos tesztet és a környezettudatos életmóddal kapcsolatos kérdőívet tölthettek ki. A kérdőívek kiértékelése eltart egy darabig: 250 darabot adtak le a fesztiválozók a Ti-NeKI standjánál, ahol a több mint 70 000 fesztiválozó közül sokan megfordultak. A programok a család minden tagja számára biztosították a tartalmas kikapcsolódást.

Campus fesztiváli sátorA töltögetők a helyes válaszaik függvényében ajándékokat kaptak a partner szervezetek által felajánlott darabokból, például az OHÜ-s stresszlabdából, bevásárlótáskából, jegyzettömbből és színes ceruzából.

Emellett bárki kipróbálhatta a helyszínen az OHÜ – elsőként a Körforgó társadalmi szemléletformáló kampánya keretében használt – környezettudatos életmódot népszerűsítő élményparkját, abban többek között a „Lapíts, ha bírsz!”, a Mobil és szelektív csúszka és az „Ki nevet a végén?” játékokat.

Az ebben az évben megújult környezetben, kulturált körülmények között megtartott fesztiválon más szempontból is odafigyeltek a fenntarthatóságra. A fiatalok az italukat betétdíjas pohárból fogyasztották. A másfajta poharakért „Odú-adó”-t, 20 forintot kellett fizetniük, amit a Nagyerdő élővilágának védelmére fordítanak.

Megérte kilátogatni.

A több mint 60 kiállító civil szervezet között ott volt a Zöld Kör egyesület, és részt vett az eseményen a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Környezetvédelmi Bizottsága is.

Forrás: szelektalok.hu

Lakossági
ügyfél vagyok

Adja meg irányítószámát, hogy naprakész információkkal lássuk el lakóhelyéről

Nem lakossági
ügyfél vagyok

Cégek, közületek számára
releváns tartalmak, információk
Itt adhatja meg irányítószámát!