Itt adhatja meg irányítószámát!
2006 Április 06.  |  00:00

Szép porták vetélkedhetnek

A Tiszta udvar - rendes ház mozgalom idei akciójára április 7. és május 8. között nevezhetnek a környezetükre igényes családi és sorházak, zárt udvaros és egyéb társasházak, valamint a lépcsõházak közösségei – jelentették be a szervezõ önkormányzat, az ÁNTSZ és az AKSD Kft. képviselõi.
Igazi közösségkovácsoló, jóra ösztönzõ civil mozgalomról van szó. A lakosok olyannyira szívesen vesznek részt benne, hogy a tavalyi verseny elmaradását is többen szóvá tették. A legutóbbi versengésnek például csaknem 150 résztvevõje volt – mondta el a csütörtöki sajtótájékoztatón Kósa Lajos polgármester. Az önkormányzat mellé állt a mostani – immár negyedik – kezdeményezésnek, s ezúttal a korábbiaknál értékesebb díjakkal jutalmazzák a dobogósokat. A jelentkezési határidõ leteltével – június 1. és 30. között – az értékelõk felkeresik a pályázók portáit, és a formanyomtatványokon lévõ táblázat segítségével dokumentálják, illetve pontozzák a látottakat. Minden az elvárható szintet elért – jelentkezõ elnyeri az idei fémtáblát, mely méltó megtestesítése a kitüntetésnek. Az érdeklõdõk a régi városháza Sas utcai portáján, az új városháza Kálvin téri portáján, továbbá az ÁNTSZ Petõfi tér 23. szám alatti intézetében és az AKSD Kft. Vígkedvû Mihály utca 7. szám alatti ügyfélszolgálati irodájában vehetik át a jelentkezési lapokat, melyek ugyanott adhatók le. A formalapok a www.aksd.hu weboldalról is letölthetõk. Az eredményeket az augusztusi karneváli héten hirdetik ki a rendezõk. Akkor adják át a Tiszta udvar – rendes ház 2006. feliratú táblákat is. Forrás deol

Lakossági
ügyfél vagyok

Adja meg irányítószámát, hogy naprakész információkkal lássuk el lakóhelyéről

Nem lakossági
ügyfél vagyok

Cégek, közületek számára
releváns tartalmak, információk
Itt adhatja meg irányítószámát!