Legszebb épületünk 1932 óta pompázik az Ady Endre út végén. A Borsos József tervei szerint megvalósított, szecessziós stílusú palota a halott-előkészítő helyiségeket és a ravatalozókat is magában foglalja. A tükörtóban játszó, lila tetejű komplexumról szinte mindenki elismerően nyilatkozik (főként, ha minél tisztesebb távolságból nézik), ám a benne folyó munkától a legtöbben összeborzadnak. Pedig valakinek azt is el kell végeznie, legyen az hagyományos vagy hamvasztásos temetés. Az utóbbi eljárásról pedig azt is tudni kell, hogy ez nemcsak olcsóbb, hanem helytakarékosabb is, mint a koporsós.
Látogatásomkor az első, kellemes meglepetés Nyika János üzletágvezető révén ért: igen művelt, kulturált, sármos embert ismerhettem meg személyében. Na, de elvégre ez alapvető az ő szakmájukban. Nem is tétováztunk sokat, máris indultunk a ravatalozóba – annyi időm se maradt tehát, hogy izgalmamban felkössem azt a bizonyos textíliát. A főterem már ki volt takarítva, a padlón felmosás nyoma fénylett, közeledett az első búcsúztatás. (A takarítás minősége és gyorsasága egyébként az egyik legkényesebb pontjai ennek a szolgáltatásnak – és a legnehezebb, például a millió tűlevél miatt.)
Az üzletágvezetőnek fel sem tűnt, amitől nekem bizony kis híján leesett az állam. Az emelvényre tett koporsó ugyanis nyitva volt, benne pedig egy holttest feküdt. Remegő térddel hallgattam, hogy ennek ez a rendje, ugyanis a hozzátartozóknak ekkor is azonosítaniuk kell az elhunytat. Lányos zavaromban fél szemmel a falakat díszítő festményekre és a színes ólomüvegablakokra pislogtam (többek között Haranghy Jenő, Holló László és ifj. Kovács János kompozíciói ezek), s örömmel konstatáltam, hogy kiléptünk a teremből.
Öltözőket, étkezőket, mosdókat rejtő folyosókon át, egy másik halottbúcsúztató terembe jutottunk, ahol még szabadon állt az emelvény helye. Itt egy nagyon elmés, egyszersmind iparművészetileg is szemrevaló szerkezetet fedeztem fel. A padlószinttől kicsit lejjebb egy öntöttvasból készült, kétszárnyú ajtó nyílik. Az a másik különlegessége, hogy vízszintes. Feltételezésemet Nyika János erősítette meg: a gömbölyített hátú szerkezetet akkor használják, amikor az alsóbb szinten lévő halott-előkészítőből a lift beemeli a koporsót vagy az urnát.
Ezzel meg is pecsételődött a sorsom, indultunk az alagsorba. Szerencsémre kalauzom szóval tartott, s ez testi-lelki kapaszkodónak is kiváló volt. A holttestek 99 százaléka egészségügyi intézményből kerül ide, s a szállítók a hátsó fronton kialakított átvevőhöz tolatnak be. Belépve "panorámaüveges" csarnok fogad, ahol szinte ugyanúgy jönnek-mennek, beszélgetnek vagy éppen mosolyognak a dolgozók, mint ahogy máshol is kellene. Egyikük szájából tömetlen pipa lógott, amint éppen átvette a "rakományt".
Az azonosító címkével ellátott holttesteket speciális kézikocsin tolják tovább a hűtőbe. Az egyenként négy elhunyt tárolására alkalmas berendezések rekeszein szintén felirat jelzi, hogy ki van bennük. A 2–4 Celsius-fokon dolgozó gépeknek nincsen saját áramforrásuk, viszont 24 órán át képesek megtartani ezt a hőmérsékletet. Ezen az épületszinten található a halott-előkészítő (elhunytak előkészítése a ravatalozáshoz, azonosításhoz szükség esetén mosdatás, öltöztetés, borotválás, fésülés) és kozmetikai helyiség, valamint az eredeti hamvasztó kemence is; ez koksszal működött, már nem használják. Ma már hihetetlen, de a kemencét csak az átadása után 19 évvel helyezhették üzembe, mivel addig a katolikus egyház ellenezte az égetést. Sőt, Debrecenben indult be az ország első krematóriuma.
Utunk ezzel még mindig nem ért véget, hiszen a legizgalmasabb állomás csak ezután, jobban mondva ez alatt várt. A második pinceszinten működnek ugyanis a ma használatos kemencék, melyeket számítógép vezérel, és gázt hevítenek mintegy 800 fokra. A maximum 140 kilogrammos holttesteket befogadó berendezéseket előbb fel kell fűteni, s csak aztán nyithatók ki. Egy elhunyt elhamvasztási ideje 40–60 perc. A környezet védelme érdekében csakis természetes anyagok kerülhetnek b, tehát például a koporsó fából legyen, a festése pedig vizes alapú, s ugyanígy az elhunyt ruházata sem lehet műszálas.
Beléptünkkor elsőként mi másra is eshetett volna a tekintetem, mint egy hamvasztásra bekészített holttestre… A 30, illetve két és fél éve ott dolgozó András és László érdeklődésemre elmondta: nehéz a munkájuk, nagyon oda kell figyelniük, de meg lehet szokni, s leginkább az a megrázó, ha ismerőst hamvasztanak. Beszélgetésünkkor éppen végeztek az egyik holttest hamvasztásával. Ez azt jelenti, hogy az el nem égett csontmaradványok már a csontőrlő malmot is megjárták, amiben az égéstermék elnyeri a végleges – körülbelül milliméteres – szemcseméretét. Az elhunyt hamvainak azonosítására szolgáló, az elhamvasztás helyét és idejét tartalmazó kerámiakorong végigköveti az elhunytat az átvételétől a hamvai urnába helyezéséig. A kerámiakorong az urnabetét lezárásakor belekerül az elhunyt hamvaival együtt az urnabetétbe.
Nyika Jánostól azt is megkérdeztem, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie a temető félszáz dolgozójának. A nyolc általános iskolai végzettség mellett egészségi–pszichológiai vizsgálatnak is alávetik őket, és egyes munkakörök betöltéséhez szükséges, hogy a munkavállaló rendelkezzen temetői munkás, asszisztensi és szolgáltatói képesítéssel. Megkapják a szükséges védőoltásokat, de ugyanakkor rendszeres alkoholszondáztatásokra is számítaniuk kell. Nem csoda: a végtisztesség megadása egy olyan bizalmi–kegyeleti szolgáltatás, amelyben kicsit sem szabad hibázni.
A munkások fizetései bruttó 80 és 110 ezer forint közöttiek, ám fluktuáció gyakorlatilag nincs. A munka jellege és a magasnak korántsem mondható bérszínvonal ellenére sorban állnak ide a jelentkezők – csengtek fülemben az újabb és újabb meglepetések már a belvárosba is visszaérve. Nem értettem, mi is olyan furcsa, újra ott, aztán rájöttem: egy másik világban jártam, egy ismeretlen társadalomba engedtek be. A holtak városába – ahol ugyancsak nem állhat meg az élet!
Forrás: www.dehir.hu