Drágább lehet a sírhelyek újraváltása

Az ellenzék és a Fidesz-KDNP véleménye továbbra is homlokegyenest eltér az AKSD megítélésében.

Bár a temetési költségek a jövő év végéig változatlanok maradnak, a Debreceni Köztemetőt üzemeltető AKSD Kft. javaslatára a cég januártól sírhely bővítési díjat számolhat fel, illetve egységes díjat alkalmazhat mind az új sírhely megváltásakor, mind annak újraváltásakor, mind a felszámolást követő újraértékesítés során – erről is döntött a csütörtöki debreceni közgyűlés, s a megszavazott előterjesztés értelmében az újraváltási díjak ezentúl azonosnak lesznek a megváltáskor fizetendő összeggel. A közgyűlés a döntést annak figyelembe vételével hozta, hogy az AKSD Kft. jelezte: az önkormányzat által megállapított temetői díjakból nincs annyi bevétele, amiből fedezni képest a fenntartás költségeit (tavaly például az üzemeltetés 189 milliós költsége 133 milliós bevétellel párosult).


Vitatkoztak kicsikét


Ezzel együtt a szavazást élesebb vita előzte meg, mely során az ellenzék – így Szatmári Károly (MSZP), Varga Zoltán (DISZ) és Varanyi Sándor (Jobbik) is – nemtetszését fejezte ki, mondván, az AKSD elég profitot termel ahhoz, hogy a város ne a debreceniekkel fizettesse meg a temetőfenntartás és a bevétel különbözetét. Papp László fideszes alpolgármester emlékeztetett: az AKSD-ben a debreceni önkormányzat 49 százalékban tulajdonos, így a haszon jelentős része gazdagítja, ráadásul a cég eredményének 80 százaléka nem is a cívisvárosban végzett tevékenységeiből származik. – Ilyen nehéz gazdasági körülmények között ne azon legyünk, hogy rontsuk, hanem inkább javítsuk a temetkezési üzletágban amúgy is komoly konkurenciával küzdő vállalat piaci pozícióját – tette hozzá.

A testület megszavazta, hogy Debrecen szándéknyilatkozatot tegyen a Magyar Labdarúgó Szövetség 2013-as országos labdarúgó pályaépítési programjával összefüggésben. A tervek szerint – ami a város jövő évi költségvetésének kialakítása során még változhat – a 2012-ben átadott négy műfüves pálya után újabb ötöt építenének (a Hatvani általános iskolában, a Vörösmartyban, az Epreskertiben, a Szoboszlói Útiban, valamint a Fazekas gimnáziumban).

A közgyűlés egyebek mellett ingyenes hasznosításba adta a Magyarországi Baptista Egyház részére a Balaton utca 86. és a Tégláskert utca 60. szám alatti ingatlanokat.

A képviselők újabb öt évre bizalmat szavaztak Bánk Tibornak, a Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola eddigi igazgatójának.

Kovács Zsolt jegyzete.

Forrás: Haon