AKSD Hírek - Fúj! Mennyi debreceni szemétség...

A Terepszemle Stúdió a sajtónak küldött megdöbbentő képsorozattal támasztotta alá, elárasztotta a szemét az AKSD Kft. telephelyének környékét. A Zöldhatóságnál a városgazdálkodási cég tevékenységének felfüggesztését kérték.

A debreceni környezetvédelmi, természetvédelmi és kulturális közhasznú egyesületként működő Terepszemle kedden nyilvánosságra hozott képein – többnyire műanyag összetételű – szeméttenger borít földet és vizet, az egyesület becslése szerint Debrecen belterületén 25 hektáron szétszóródva. Emiatt indítványozták a Zöldhatóságnál (Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség), hogy vonja vissza az önkormányzati cég környezetvédelmi engedélyét.

Kardos Marianna és Virág László ügyvezető igazgatók közösen reagálásukban kifejtik: Az Alföldön a földrajzi viszonyoknak megfelelően kizárólag a dombépítéses hulladéklerakási technológia alkalmazható. Ezen technológia - számos előnye mellet – hátránya, hogy extrém szeles időjárás esetén a kis fajsúlyú hulladékok egy részét a szél kihordja a lerakóról, illetve telephelyünkről. Ez a technológia pontos betartása mellett is megvalósul, azonban mindent megteszünk a kihordott mennyiség csökkentésére, illetve összegyűjtésére.

Nem jó viccelni az engedéllyel

Azt írják továbbá, szerződésük van a környező terület tulajdonosával a hulladék összegyűjtésére, mely szolgáltatásért fizetnek, illetve a dolgozókat szemétszedésre még pihenőnap is berendelik. Ám tudni érdemes: a papír, fólia hulladékba a konténerek, kukás gépjárművek ürítésekor kap bele a szél, ami a kiépített szélfogó háló fölött akár több 10 méter magasan sodorja tovább. Mivel a telepen 20 méter magasságban, naponta átlag 700 tonna hulladékot ürítenek, egy több hetes erős, viharos szél esetén a kihordott mennyiség összegyűjtése még fokozott energia mellett is napokat vesz igénybe. Leszögezik azt is, a környezethasználati engedély ideiglenes visszavonása a szétfújt papír-fólia mennyiségéhez képest nagyobb szennyezést okozna.

Forrás: Cívishír


Fúj! Mennyi debreceni szemétség...