Tisztázódott a „szemét helyzet”

Negyven település hulladékának elszállítása volt kétséges.

Fél évnyi bizonytalanság után nyolcvanezer megyénkbeli lakos számára vált biztonságossá a hulladékszállítási szolgáltatás. A Bihari Hulladékgazdálkodási Kft. januárban megszüntette szerződését az ellátott negyven településsel. A cég működésének 2007-es kezdetekor az önkormányzatok határozták meg a szemétszállítási díjakat. Idén januártól állami jogkörré vált az ármeghatározás, a központi utasítás – miszerint 4 százalékban maximálták az emelés mértékét – veszteségessé tette a kft.-t, ezért vált szükségessé a szerződésbontás. A társulás kilátásain rontott a januárban életbe lépett törvény, amely nyomán lakossági hulladékszállítást csak nonprofi t szervezet végezhet. A berettyóújfalui központú vállalat felvásárolta a debreceni városgazdálkodási kft. 49 százalékos tulajdonrészét a Bihari Hulladékgazdálkodási Kft.-ben – jelentette be csütörtökön Kardos Marianna, az AKSD Kft. ügyvezető igazgatója és Muraközi István berettyóújfalui polgármester, a Bihari Szilárdhulladék-lerakó és Hasznosító Társulás elnöke. Mindkét cég komoly kihívások előtt áll – mondta Muraközi István –, a lakosság semmit sem érzékel a háttérben zajló változásokból, a rezsicsökkentés miatt pedig 325 forint helyett 279-et fizetnek majd egy százhúsz literes edény heti ürítéséért.

Forrás: HBN